Magyar ízek, magyar étkezési szokások

A magyar Nagyalföldön termett búzából őrölt lisztnek illetve az abból sütött kenyérnek nem volt párja a világon. A kenyér alapanyagának a Dunántúli nyugati részein, a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon rozs számított. A Székelyföldön árpából, Erdély más területein kukoricából is sütöttek kenyeret. A lisztet már a sütést megelőző napon előkészítették. Átszitálták majd bükk, nyár vagy fűzfából készült teknőbe öntötték. Ezután kezdődött a kovászolás. A kovász a tészta kelesztéséhez használt segédanyag amelyet langyos vízben összekevert élesztőből és lisztből készítettek.

A liszt egy részéhez kovászt kevertek a többi lisztet majd sóval és vízzel összegyúrták s az egészet állni vagyis kelni hagyták. A dagasztás a munka legnehezebb része volt ráadásul éjszaka kellett végezni mintegy másfél-két órán át. Amikor a tészta már könnyen elvált a teknő oldalától, összehajtogatták és letakarták. Ezt követően ha a tészta megkelt, hozzákezdhettek a szakításhoz, azaz megfelelő mennyiséget egy szalmából vagy gyékényből font kosárba, szakajtóba tettek. Állni hagyták majd a sütőlapátra borítva megkezdték a kemencébe vetést. A sütés általában három órán át tartott. Szombaton sütöttek, hogy vasárnapra legyen friss kenyér. Katolikus vidékeken aki megszegte a kenyeret az késsel keresztet rajzolt a kenyér aljára jelezve ezzel, hogy a kenyér Isten adománya. Az így sütött kenyérnek egy hétig kellett kitartania. Betakarva gyékényből font kosarakban tartották, hogy egér hozzá ne férjen. A kalács szintén tésztából készül de a legjobb lisztből, s tejjel, cukorral, tojással dagasztják össze. Ettől lesz édes a gyerekek kedvelt csemegéje. Legtöbbször ünnepre készítik s formáját ember vagy galambalakúra mintázzák. Egyik változata a kuglóf amely leginkább a Dunántúlon ismeretes.

A kalácsok közül legízletesebb, legkülönlegesebb az Erdélyben nyílt tűzön sütött kürtöskalács. Zsírban sütik ki a lángost, olajban a különböző formájúra csavart csörögét. A főtt tészták fontos helyet töltöttek be a paraszti étrendben. Közülük legegyszerűbb a galuska. A tésztát kanállal szaggatták s úgy vetették a forró vízbe. Leszűrve vajjal, túróval, tepertővel, olajjal ízesítették. Gombócot kétféleképpen fogyasztották: levesben vagy önálló ételként. Tésztájába krumplit is vegyítettek, belsejét túróval, barackkal, szilvával vagy lekvárral töltötték. A magyar nép életében táplálkozásában meghatározó szerepet töltöttek be a húsételek. Mivel a hús volt a legdrágább nyersanyag a jómódú parasztok többet, a szegényebbek jóval kevesebbet fogyasztottak a kalóriadús ételből. A vízparton élők fő tápláléka a hal volt amelyet rendkívül változatos módon készítettek el attól függően, hogy a Tisza, a Duna, a Balaton mellett vagy más vidéken éltek. A halászlé volt a legáltalánosabb halétel. A halak nyárson, tűzön és serpenyőben nagyon sokféleképpen készíthetők el.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak